Semmiközepe
2005. november 8.-át írunk, délután két óra tizenkét perc. Szép, napsütéses kellemes idõt élnek át Semmiközepe lakói, mindenki éli dolgos hétköznapjait.A pék kenyeret süt, a fuvaros kenyeret szállít, a boltos kenyeret vesz át a fuvarostól. Nem akármilyen kenyér ez. Nemlétezik kenyérnek hívják erre felé. Minden vásárló ezt veszi. Még Sohasemélthogylásson is.
"Fél kiló Nemlétezik kenyeret kérnék, köszönöm" mondta sietõsen hõsünk. A finom, még szinte lángoló kenyeret hónalja alá szorította, majd távozott.
Kint az utcákat járva elgondolkozott szerelmén, Vakságon. "Bár csak egyszer észre venne… Bár csak egyszer elmondhatnám neki: Igen drágám, szeretlek!" Nagy terveit szövögetve elért a gyalogosátkelõhöz. Egy pillanatra kitekintett fantázia világából, majd meglátta ÕT. Lábai teljesen lemerevedtek. Most mi legyen?
"Oly közel van, mégis oly távol… mintha egyedül lenne… talán most itt az én idõm! Talán most bevallhatok neki mindent! Érzem, itt az én idõm!" s el is indult szerelme felé, de abban a pillanatban még nagyobb lendületet kapott: egy fuvaros, ki a pék kenyerét vitte volna a boltoshoz, elütötte hõsünket! Azonnal szörnyet halt.
A nagy zajra felkapja fejét Vakság is. Látja, ahogy a tömeg odarohan a teherautóhoz. Sokan fel is lökik õt, hisz annyira kíváncsiak az esettre.
Hazaérve az alábbiakat írja naplójába:
"2005. november 8.-át írunk, délután két óra harminckét perc. Szép, napsütéses és kellemes az idõ, de még mindig egyedül vagyok."
