Salgo City Rockers

-Zárt körű rendezvény- mondta a biztonsági ember, és behúzta az ajtót. 

-De… de, a barátaim…- hebegte a lány, majd lehajtotta a fejét, és eloldalgott a klub bejáratától.

A nyári este melegen nehezedett görnyedt alakjára, egy közeli padhoz sétált, leült, és a szórakozóhely kéken villogó feliratát kémlelte.

-Zárt körű rendezvény, mi?- gondolta, az idegesség hullámokban futott végig testén – szemét alak!

Nevetéstől reszkető figurák fordultak be a sarkon, majd léptek be egyenként a klub épületébe, a kidobó szélesen mosolyogva tárta fel előttük a bejárati ajtót, a jutalma néhány kettéhajtott papírpénz lett. A lány összehúzott szemöldökkel figyelte a jelenetet.

-Belvárosi ficsúrok- gondolta, és a keze ökölbe szorult- csak mert apuci fizuja több mint Togó éves jövedelme, már azt hiszik, hogy övék a világ.

Végigtapogatta nadrágját, és előhalászta rongyos pénztárcáját. A tárca tartalma egyetlen kétszáz forintos bankó volt.

-Ennyi- mondta a lány szomorúan, és visszahelyezte a zsebébe- Pistiéknek is pont erre a helyre kellett jönniük- dühöngött némán, majd felállt a padról, és a buszmegálló felé indult.

 A földről egy papírtba csavart hajléktalan pillantott fel rá, végigmérte a lányt, majd egy halk sóhaj kíséretében elfordította a tekintetét.

-Még a csöves is lenéz- gondolta a lány, és meggyorsította lépteit.

A busz megérkezett, felszállt rá, és leült a végében. Körülötte vidám fiatalok nyüzsögtek, az egyikük, egy tizenöt év körüli fiú megbotlott, és a lány szakadt pólójába kapaszkodva hozta magát egyenesbe.

-Bocsi!- nevetett rá vidáman, majd ismét belemerült a társaságba.

A lány megigazította magán a pólót, a ruhadarab nyaka olyan szélesre nyúlt, hogy majdnem mind a két válla kilógott belőle. Némán, gondolataiba temetkezve bonyolította le a hosszú utat a külvárosba.

Nem nézett senkire, és néhány lesajnáló pillantástól eltekintve rá sem nézett senki. Egy megállóval előbb szállt le, hogy egy sétával kiszellőztesse fejéből a dühös gondolatokat. Az otthonául szolgáló lakótelepi lakás ablakaiból fény szivárgott ki.

-Apa is megérkezett- nyugtázta egykedvűen, és belépett a lakásba.

-Már itthon is vagy kislányom?- fogadta az anyja derűsen, és átölelte őt.

-Apa?- kérdezte a lány, miközben lehúzta magáról elhasznált tornacipőit.

Az asszony a konyha irányába biccentett, a lány benézett az ajtón, apja a konyha asztalra dőlve aludt, körülötte apró italos üvegek feküdtek.

-Szerencsére elaludt- mondta az anyja, a férfihoz lépett, és megsimogatta a fejét.

-Balfasz- jelentette ki a lány, és hosszan figyelte apja részeg álomba merült alakját.

-Nem beszélhetsz így apádról- mondta az asszony halkan- rengeteget dolgozik, hogy megéljünk.

-És el is issza egyből- a lány hangja idegesen csengett- ha meg nem részeg, akkor osztja az észt. Mintha lenne neki olyan.

-Gabriella! Ebből elég legyen!-vonta össze a szemöldökét az anyja, majd elfordult a lánytól, és nekiállt, hogy összeszedje a kiürült üvegeket.

Gabriella néma undorral szemlélte a jelenetet, majd elhagyta a konyhát, és bezárkózott a szobájába. A helyiség kicsi volt, és még nap közben is sötét.

Leült az íróasztalához, felkapcsolta az asztali lámpát, és egy vaskos vonalas füzetet készített maga elé. Eszébe jutott mennyire megalázva érezte magát, amikor a biztonsági ember elküldte a klub elől, és a teste görcsbe rándult.

-Csak akkor vagy ember ha van pénzed- súgta maga elé, miközben forgatni kezdte a füzet lapjait.

A füzet a lány novelláit tartalmazta. Gabriella egy olyan világot talált ki magának, ahol az emberek egy boldog, szerető közösségben élnek. Egy világot, amely pénz, és politika mentes. A történetek nagy részében a szerelem játszotta a fő szerepet. A férfi főszereplőket egytől egyig Pistiről mintázta. Pisti az osztálytársa volt, és néha feltűnően sok figyelmet szentelt számára. Ő volt az, aki a klubba invitálta ezen az estén. 

-Pisti-nézett fel a lány, a keze ökölbe szorult, majd elernyedt.

-Minden rendbe kislányom?- az anyja állt a szoba nyitott ajtajában, és mosolyogva figyelte őt. Gabriella nem válaszolt, az asszony közelebb lépett hozzá.

-Milyen volt az estéd?-lehajolt, és egy csókot nyomott a lány sápadt arcára.

-Semmilyen- válaszolta Gabriella, és elhúzta az arcát- megint bebizonyosodott, hogy egy nagy nulla vagyok. Egy senkiházi. Egy csóró.

-Ne csináld ezt- mondta az asszony, és leült az ágy szélére- te egy nagyon is értékes kicsi lány vagy.

-Nem igaz!- emelte fel a lány a hangját- Pisti meghívott egy klubba, a kidobó azt hitte, hogy valami csöves vagyok, és elküldött a francba! Bal válla megrándult, és nem tudta visszafogni a feltörő könnyeit. 

-Jaj, te szegény- nézte őt az anyja, előre hajolt, és átölelte.

Percekig maradtak így összekapaszkodva, amíg Gabriella összeszedte erejét, és visszafogta könnyeit.

-Figyelj rám kicsi - fordította maga felé a lány arcát az asszony, a szemében derű fénye csillant- van egy kis félretett pénzünk apáddal - lehalkította a hangját, és folytatta- abból adok neked, visszamész szépen a klubba, és mulatsz egy jót a barátaiddal.

-Nincs egy normális ruhám sem - hüppögte Gabriella, és megdörzsölte az arcát- és egyébként is… mi lesz, ha apa rájön? Tudod, hogy milyen.

-Nem lesz gond- simogatta meg a karját az anyja- ruhát pedig majd én adok neked… a báli ruhám tökéletes lesz a számodra, öt perc alatt beszegem ott ahol kell, és már indulhatsz is.

-De anyu- nézett fel a lány könnyes szemekkel- a báli ruhád az számodra…

-Nem számít-mosolygott vidáman az asszony, és felemelkedett az ágyról - amíg én előkeresem te csak készülődj, és nyugodj meg szépen.

Az anyja kilépett a szobából, Gabriella sokáig nézett utána.

-Nem szeretném kihasználni anyut- gondolta, miközben összecsukta a füzetet, és a helyére csúsztatta- de annyira vártam ezt az estét…

Kihúzta magát a székben, és a tükörbe meredt. Vörösben úszó szemek tekintettek vissza rá.

-Összeszedem magam, és megmutatom a világnak, hogy én is érek annyit, mint bárki más - határozta el magát, lehajolt, és az íróasztala alól egy apró sminkes dobozt húzott elő. Óvatos, lassú mozdulatokkal púdert, szemfestéket, és rúzst vitt fel az arcára.

-Talán Pisti is többet akar majd tőlem, mint azt, hogy a haverja legyek-gondolta, miközben nyílt az ajtó, és az anyja visszatért a szobába.

-Tessék kislányom, próbáld fel!- az anyja egy fekete csipkés kisestélyit nyújtott át neki, a ruhán két hatalmas rózsaszín masni díszelgett.

-Gyönyörű!- mosolyodott el Gabriella is, kinyúlt pólóját, és szakadt farmerját az ágyra fektette, és belebújt a fekete ruhacsodába.

-Istenem, de jól áll!- kiáltotta el magát az asszony őszinte csodálattal- az én pici lányom!

 Gabriella többször körbefordult a tengelye körül, miközben kikerekedett szemekkel figyelte önnön tükörképét.

-Ez nem is én vagyok-nézett fel végül, és átölelte az anyját- köszönöm!

-Nincs mit kincsecském - mondta az asszony, és elmorzsolt egy könnycseppet a szeme sarkában- cipőt is készítettem ki neked, igaz, hogy egy kicsit már kopik a sarka, de nem feltűnő…

-Szeretlek anyu- pillantott fel rá a lány.

-Én is szeretlek kislányom- nevetette el magát az anyja- de most gyere, kikísérlek.

 Gabriella egy utolsó szánalmas pillantást vetett a még mindig a konyhaasztalon fekvő apjára, majd anyja kíséretében kilépett a lakásból.

-Ezt tedd el -mondta az asszony, és néhány nagyobb címletű papírpénzt csúsztatott a lánya kezébe. Gabriellának önkéntelenül is eszébe jutott a klubnál látott jelenet a biztonsági ember, és a belvárosi ficsúrok között. Kellemetlen bizsergés futott végig a gerincén.

-Taxival menj-nézett rá az anyja, és megérintette a lány arcát- vigyázz magadra, és jó bulizást!

-Meglesz - jelezte a lány a hüvelykujjával, majd könnyed léptekkel a taxiállomás felé vette az irányt.

A meleg levegő a hajába simult, kissé hátravetette a fejét, és kihúzta magát. Úgy érezte, hogy egy önmaga által írt boldog történet részesévé vált.

-Kíváncsi vagyok, mit szól mindehhez Pisti- elmélkedett, miközben egy ezüstösen csillogó taxi felé közeledett.

-Hova lesz a fuvar kisasszony?- dörmögte a hatalmas bajusszal rendelkező sofőr.

-Golem klub- válaszolta a lány, és kényelembe helyezte magát a hátsó ülésen.

A taxi elindult, és lendületesen becsatlakozott az autóút esti forgalmába. Gabriella néma áhítattal szemlélte a feketéből kivillanó fénypontokat, a szemében összeolvadtak, és vidáman mosolygó arcokat rajzoltak ki. Alig várta, hogy a klubhoz érjenek.

-Mennyi?- törte meg a csendet a taxis, apró szemei a visszapillantó tükörből figyelték a lányt.

-Tessék?- kérdezte Gabriella, a mély hang kibillentette gondolataiból.

-Dolgozni mész?- dörmögte a férfi.

-Nem- válaszolta a lány, és megigazította magán az egyik elcsúszott masnit.

-De velem azért tehetnél egy kivételt - mondta a taxis, és belekacsintott a tükörbe.

-Maga meg miről beszél?- Gabriella hangja megremegett.

-Csak arról- válaszolta a férfi, és hangosan köhintett- arról, hogy a fuvarért nem fogadok el pénzt, ha lecumizol.

-Mi van?! - kiáltott fel a lány.

-Most mit játszod itt az eszed?- emelte fel a hangját a taxis- számtalanszor fuvaroztam már ilyen kis hivatásosokat, mint te, de egyik sem állt neki ordibálni!

-Álljon meg! -a lány próbált nyugalmat erőltetni magára, és összeszedni szétesett gondolatait-most azonnal!

Az autó a járda szélére húzódott, Gabriella kihúzott egy bankót, a sofőr arcába vágta, és kiszállt a járműből. A taxis gázt adott, és csikorogva távozott.

-Kurvának néztek - hajtotta le a fejét a lány. Nem tudta, hogy sírjon, vagy ordítson kínjában.

-Így nem mehetek emberek közé!- nézett végig önmagán.

Az eddig ruhakölteménynek hitt fekete kisestélyi most egy szakadt ringyó kiegészítőjének tűnt a szemében.

-Szemét élet!- döntött végül az ordítás mellett, lerúgta magáról a cipőit, és futásnak eredt.

Egyetlen vágy élt benne, mindennél erősebben. Lemosni magáról a sminket, visszabújni a szakadt farmerbe, és elbújni, nagyon mélyen elbújni a világ elől. Alig néhány órája sétált haza ezen az útvonalon teljesen letörve, de mindaz semmi nem volt ahhoz képest, amilyen rosszul most érezte magát. Észre sem vette, hogy könnyek áztatják az arcát, nem érezte azt sem, hogy fáradna, csak futott, és futott hazafelé. Az ismerős bérházak aljában lassított csak, nagyokat sóhajtva, elmosódott szemekkel lépkedett a lakásuk felé.

-Hol a pénzem ringyó?!- hallotta meg a lakásukból messzire kiszűrődő kiabálást.

A konyhában égett a villany, az ablakkeretben az apja mozgó alakja rajzolódott ki.Gabriella ismét meggyorsította lépteit, kettesével vette a lépcsőket, és feltépte a lakás ajtaját. Az anyja a földön feküdt, az apja pedig felé magasodott. A bejárati ajtó nyitódására mindketten felnéztek. Gabriella ott állt mezítláb, dühös arcát feketére festette az elmosódott smink.

-Semmi gond kincsecském-mosolygott rá az anyja, a fogai közül apró vércsepp gördült a padlóra.

-Itt a pénzed te szemétláda!- a lány tekintete az apja részeg arcába mélyedt, előhúzta, majd a földre hajította a félbehajtott papírpénzeket.

A férfi némán figyelte őt, majd leengedte a karját, lehajolt, és felsegítette a feleségét. Gabriella sarkon fordult, és kilépett a lakásból. Fejét lehajtva lassan sétált a bérházak között, kusza gondolatai fel-alá szaladgáltak a fejében.

Újra és újra felvillant képzeletében a vércsepp, amely anyja mosolygó szájából gördült ki.

-Sajnálom anyu -mondta maga elé halkan, megállt, és körbepillantott.

Egy elhagyatott játszótéren állt, az elemek elméretezett alakja barátságtalanul magasodott a mélysötét égbe. A lány egy kőkockán helyezkedett el, az egykori gyerekparadicsom díszének számító hatalmas mászóka gúnyosan mosolygott le rá. Egy bőrdzsekis fiú tűnt fel a tér végében, megpillantotta Gabriellát, és laza lépteit felé irányította.

-Csatlakozhatok?- kérdezte vidáman, és kivillantotta tökéletes fogsorát.

-Zárt körű rendezvény- válaszolta a lány, felsóhajtott, és a tenyerébe temette az arcát.

 -Mi az anyád picsáját lesel?- tájékoztatja ellenséges hangnemben Teofil, a környék bunkója, az öregembert, aki hasonlított Antal Imrére. Az persze képtelen volt válaszolni, az ő unokája kedves volt, csak egyszer mondta neki, hogy "Úgy nézel ki, mint a tévében az a buzi öregember!"....ejjj. Antal Imre nem buzi. Visszahúzódó.
Teofil kiemelte a sört a bolt ósdi hűtőjéből, leütötte a kupakját az Antal Imre-féle bevásárlókocsiján és mohón belehörpintett. Természetesen fizetés nélkül távozott, de a boltos nem szólt egy szót sem. Megszokott dolog volt ez a környéken. Teofil be, egy sör mínusz.
-Mondja kérem Géza, miért tűri el ezt ennek a maffiózónak?-méltatlankodik egy állandóan elégedetlen öregasszony
-Vali néni, maga ezt nem értheti. Teofil súlyos betegségben szenved. Kényszerbunkóságban. Múlt héten mutatták is a tévében, jöttek fenntről ilyen tudósok, vizsgálták egy hónapon keresztül. Ezt nem tetszik tudni? Vali néni nem néz tévét?

 
Teofil szülei áldott, jó emberek voltak. Kicsi korában anyukája mindíg a Münhausen Báró-t olvasta neki lefekvés előtt. Az volt a kedvence, jókat mulatott a történeteken, és az állandó kacagásban fáradt el annyira, hogy a végén általában elpilledt. És ha mégsem? Hát akkor nosza, ez a tündéri asszony váliumot kevert a kicsi Teo cukros Bedekójába. Nem csoda, ha mindíg kipihenten ébredt, és újult erővel láthatott neki a másnapi mókának. Az apukája meg egyenesen a világ legokosabb embere volt! Egy igazi tudós! Édességeket talált fel, amiket kisfiúknak és kislányoknak adott el a suli mögött.A gyerekek bekapták a cukrot, és hip-hop, olyan vidámak lettek, hogy az csuda. Önfeledten táncoltak, még Karcsi is a 2.b-ből, pedíg ő sosem szokott nevetni. Egyszer meg az egyik kisfiú nagyon sokat megevett és kórházba vitték. Biztos gyomorrontása lett, vagy valami ilyesmi. Bár Teofil azóta nem látta.14 éve.

 
Vagy talán már 15 éve is volt annak, hogy elköltözött a fiú. Legalábbis azóta nem látta őt. Pedíg sokat autóskártyáztak a suliban. Teofil ritkán gondolt arra, hogy miért hagyták el őt a szülei.Egyszer, még 14 éves korában elkisérték őt az iskolába. Az első napja volt a középiskolában. Aztán hazatért és nem talált otthon senkit. Elgondolkozott, hogy hova mehettek, majd leült Nintendózni. Meg is volt így öt éven keresztül, csak közben állami gondozásba került, egyik nap az intézet erőművésze kiütötte a fél fogsorát. Szerencsére a kis fejét csak néhányszor térdelte le és tényleg csak egyszer hajította ki a harmadik emeletről.. Dühös volt Teofilra. Jobb volt Super Mario-ban.Az eset után a félig elhülyült Teo rászokott a szipuzásra, így hál' istennek teljesen hülye lett és ebből lett a baj. Kezdett immár bunkó is lenni. Bárkit elküldött az anyjába. 

 Egy teljes hónapon keresztül mérték az okosok a tahóságának mértékét. Eleinte csak egyszerű teszteket kellett kitöltenie és kérdésekre kellett válaszolnia
-Teofil!
-Na?
-Mit teszel, ha egy idős asszony segítségedet kéri, hogy kisérd át őt a zebrán?
-Lefejelem.
-És mit teszel, ha egy hölgy elejti a kosarát a kisboltban és a benne lévő dolgok szerte-szét gurulnak?
-Megbaszom.
-Ott helyben?
-Há'!
-És ha teherbe esik az a bizonyos hölgy?
-Lefejelem.

Kiváló eredményeket ért el, vitathatatlanul a tahóság királya volt.A szituációs gyakorlatokban is rendre kiválóan teljesített, meglepve ezzel olyan nagy elődöket, mint Dópmen és Fekete László, a világ legerősebb tahója. (az író közbeszól: az utóbbi ne bántson. Nem ér.) A kisérletek végén szinte könnyes szemmel búcsúzott tőle az egyik intelligens:
-Teofil! Nagy jövőt jósolok neked, neked műsorod lesz a tévében! Bevallom...kicsit hiányozni is fogsz nekem.
-Szarjá vért!
-Anyukám is sok sikert kíván neked, küldött neked meggyes sütit.Ez a kedvenced.
-Anyád buzi!
-Micsodaaa? Teofil, te sötét bunkó!
-Kikérem magamnak.

 
Teofil aztán tényleg sikeres lett. Mindenhol ott van, ő folyik a csapból is. Saját műsora van, több is. Saját lemezt adott ki, többet is.Emellett szívesen politizál. Teofilt zabálják a nők, kisfiúk tekintik a példaképüknek.  Teofil minden tévécsatornán ott van. Figyeljetek oda rá.

Fényes utca, bolyduló tömeg,
Buli van ilyenkor, mindenki nevet.
Csak rajtam fut át az érdektelenség,
Nincs üzenet, de már nem is keresem rég.

Apró robbanások csendesítik a teret,
Színes rakétákkal megfestik az eget.
Oly értelmetlen, annyira nem érdekel,
Hisz jól tudom, nem érhetlek el.

Még két óra, és éjfél lesz,
Vajon látjuk-e még egymást?

Megint elbasztam, pedig nem akartam,
Most is ő utál a legjobban.
"Hívjál fel, és vigyél majd el
Messze, oda a világűrbe"

Nem tudom, de nem is érdekel,
Hogy miért nem égnek a fények.
Nem gondolom, de mégis úgy érzem,
Megvárom, majd hogy nevet ki az élet.

 A végtelennek tűnő fekete szerelvény lassan közeledett a sziklákkal szegélyezett vonalon. Kamilla egy tökéletes négyzet alakjára vágott neonzöld peronon várakozott, a frissen feltámadó szélvihar szétbontotta kontyba rögzített ősz haját, a világos szálak reszketve meredeztek a mélysötét égbolt irányába. Egyik kezével nagyméretű bőrtáskájának fülét szorongatta, másik kezével az érkező vonatnak integetett. A felé magasodó fémtenger hangosan fújtatott, az apró kerekek szikrákat szórva lassították le a járművet. Kamilla végigsimította virágokkal tarkított ruháját, megemelte a bőröndöt, és a válla árnyékából egy utolsó röpke pillantást küldött a mögötte elterülő barátságtalan tájnak. A kezében tartott súly megfeszítette vékony testét, előrelépett, és szabad kezét a széles mosollyal segítségére siető kalauz felé nyújtotta.

-A gázáremelések megoldják a társadalmi szelekciót! - mondta a kalauz, széles mosolya egy jottányit sem halványult- az ilyen vénségek, mint maga jobban is teszik, ha felszállnak a Nagy Feketére…

-A gázáremelések mértéke a tavalyi évhez képest…- tátogta egy simára borotvált fiatalember a televíziókészülékből, Kamilla szemhéja nehezen engedelmeskedve bár, de feltárta előtte a látható világot.

A redőnyrésekből fény szivárgott be a szobába, a nő kinyújtotta a karját, és hangos roppanások közepette felült az ágyában.

-Micsoda álom- hangját halk krákogásnak érezte, megköszörülte a torkát, és elfojtott egy feltörni készülő köhögést. Hűvös kezét arcára helyezte, és lassú mozdulatokkal dörzsölni kezdte azt.

-Elaludtam a tv előtt- nyugtázta, miközben a távirányító után kutatva bepillantott a takarója alá- még a végén a villanyszámlát sem tudom majd kifizetni- megtalálta a kapcsolót, és üzemen kívül helyezte a készüléket.

Összeszedte erejét, és kikászálódott az ágyából. Vastag zokniba bújtatott lábai a fürdőszobába vezették, eltekerte a melegvizet indító csapot, és kihűlt kezeivel módszeresen végigmosta felsőtestét. A tisztálkodás után nehezen tudott csak felegyenesedni, megerőltetéstől fénylő apró szemeivel percekig bámult a mosdótál felé szerelt tükörbe.

-Emlékszel még a 62-es utcabálra?- intézte a kérdést ráncos arcképének, majd egy rutinos mozdulattal hátrafogta ősz haját.

Visszalépkedett a hűvös szobába, és belebújt az előző este gondosan kikészített ruháiba, majd felvette bélelt csizmáját, és kiöregedett szürke szövetkabátját. Az öltözködés megkoronázását a téli időszakban az unokáitól kapott hófehér kötött sapka felvétele jelentette, amit Kamilla most is ünnepélyesen helyezett a feje tetejére. -Az utolsó nap- mondta halkan, magához vette nehéz táskáját, kilépett a lakásából, és bekulcsolta az ajtóra rögzített számtalan zárat.

xxx

Nehezen mozogva közelítette meg az aluljárót, ahol ezen a napon dolgoznia kellett. A feltámadó szél az arcába vágott, úgy érezte, hogy még soha életében nem fázott ennyire, szorosabbra húzta magán a kabátot, és megigazított a sapkáját. Az utca túloldalán húzódó téren már állt a hatalmas közkarácsonyfa, színes égőinek látványa kellemes melegséggel töltötte el Kamillát. Megállt a járdán, és nem törődve a körülötte hömpölygő tömeggel, néma áhítattal figyelte az ünnepi díszben csillogó fenyőfát.

-Hogy fog majd örülni Olivér, és a kis Tamara az ajándékainak!- gondolata, és lepillantott a kezében tartott táskára- már csak a mai délelőtt, és felvehetem a fizetésemet- a táskája mélyén heverő papírköteg közönyösen nézett vissza rá.

Hosszú ideig gyönyörködött még a karácsonyfában, majd folytatta útját a városra nehezedő szürkeségben.

xxx

-Hagyjon már békén jóasszony!- kiáltott rá egy középkorú férfi, és kikerülte Kamilla szórólapban végződő kezét.

Órák teltek a munkába állása óta, és alig néhányan fogadtak el tőle reklámcédulát. A legtöbben elfordított arccal, vagy lehajtott fejjel siettek el mellette, de akadt olyan is, aki észre sem vette őt, és szinte átgázolt rajta.

-Még soha nem pisilt le senkit- nézett fel rá egy tizenéves fiú, Kamilla nem értette miről beszél, majd lepillantott, és egy apró kutyust vett észre a lábainál.

-Nagyon sajnálom!- mondta a fiú, és a nő vizelettől nedves csizmájára mutatott.

-Semmi gond-mosolygott rá Kamilla, és folytatta a szórólapok osztogatását. Gondolatai unokái körül forogtak.

A karácsony másnapjára koncentrált, amikor majd meglátogatják a gyerekek. Az ajándékokra gondolt, amiket majd átnyújt nekik. Az Olivér és Tamara kedves kis arcára kiülő boldogságra gondolt. A szeretetre gondolt, amely majd megtölti a kis lakását, legalább erre az egy napra.

-Mégis mit képzel magáról?- kérdezte tőle egy lila kabátot viselő nagydarab kopasz férfi. Kamilla kizökkent az ünnepi ábrándozásból, riadt tekintete kidülledő szemekkel találkozott.

 -Mégis mit képzel magáról?! -ismételte meg a kérdést a férfi, ezúttal hangosabban és dühösebben, felkeltve ezzel néhány járókelő figyelmét- figyeljen rám! A lila kabátos megragadta Kamilla karját, és körbemutatott az emberektől tömött aluljáróban.

-Azért fizetjük magát, hogy továbbadja a szórólapokat- a férfi szájából áradó erős fokhagymaszag a nő arcába csapódott- és nem azért, hogy lehajtott fejjel mosolyogjon itt a nagyvilágba!

A durva hangnem annyira letaglózta Kamillát, hogy képtelen volt megszólalni, arcára piros rózsát festett a szégyenérzet.

-Nemhogy örülne neki, hogy alkalmaztuk nyugdíj mellett, még itt lazsál!- a lila kabátos teátrális mozdulattal tárta szélesre karjait- hát kérem szépen, teljesen hülyének néz maga minket!?

A nő tagadóan rázta meg fejét, leeresztett karjaival egy szidásban részesülő kisgyerek benyomását keltette. Közvetlenül mögötte két suhanc kacagott fel teli torokból.

-Oda fogok figyelni- szólalt meg végül csendesen.

-Nem érdekel-mondta a férfi, belenyúlt a lila kabátba, és két darab papírpénzt húzott elő- karácsony ide vagy oda, a munkája nálunk bevégeztetett - átnyújtotta a pénzt Kamillának, belenyúlt a nyitott táskába, és kiemelte a maradék szórólapkötegeket.

-De hát…- hebegte a nő a bankókat nézegetve- ez semmi!

-Tisztában volt azzal, hogy mit vállal- a férfi dülledt szemei megvetően pislogtak- és azzal is, hogy bármikor ellenőrizhetjük magát.

-Ez semmire nem elég!- Kamillából hangos köhögés szakadt fel, megpróbálta visszafojtani, de nem sikerült neki.

-Lebukott és kész- mondta a lilakabátos, és végigsimította nagyméretű hasát - becsülje meg, hogy ennyit is kapott!

-Kérem…- köhögte fel nagy nehezen Kamilla, és a férfi karjába kapaszkodott.

A lilakabátos lerázta magáról a nő kezét, sarkon fordult, meggyorsította lépteit, és a tömeg sodrásába kapcsolódott. Kamilla hosszan nézett utána, ráncos arcának barázdáin egy könnycsepp gördült végig. A vágy, hogy megajándékozza unokáit egyszeriben szertefoszlott. A külvilág elsötétült előtte, de még észnél volt annyira, hogy meg tudja támasztani magát egy közeli trafik oldalán. Nagyokat lélegezve szedte össze erejét, tudatában dühös gondolatok lángoltak fel, majd aludtak is el szinte azonnal.

Tehetetlennek érezte magát, és rettenetesen fázott.

-Jól van a néni?- kérdezte egy vékony női hang. Kamilla hunyorogva figyelte a hang forrását, egy szőke lány lépett oda hozzá, és ölelte át görnyedt hátát.

-Kicsit gyengének érzem magam- válaszolta a nő, miközben kihúzta magát, és sáljába törölte a kibuggyant könnycseppet.

-Talán egy forró csoki segítene - mondta a lány.

Kamilla tekintete a szőkeség arcára csúszott. Az arc tiszta volt és kedves, világos szemei bizalmasan csillogtak.

-Jöjjön, ott a sarkon van egy csendes bisztró, elkísérem oda - szólalt meg ismét a lány, Kamilla egy apró fémkarikát fedezett fel a beszédre nyíló húsos száj jobb szegletében.

Nem kívánta a csokoládét, de a bisztró melegének gondolata a pillanatnyi válsághelyzet megoldására elfogadhatónak tűnt számára. Apró mozdulatot tett, mintha csak nyújtózkodni akarna, és hagyta, hogy a lány belékaroljon.

xxx

 -Így ni! - mondta a szőke lány, finoman leültette Kamillát egy sarokasztalhoz, nagyméretű forró csokoládét rendelt a részére, és ki is fizette azt.

-Köszönöm szépen- Kamilla próbált mosolyt erőltetni az arcára, de csak egy halvány fintorgást tudott kicsikarni magából.

-Nagyon összefagyott ott az aluljáróban- a lány sajnálkozóan pislogott, majd megrázta dús haját - melegedjen fel, és folytassa újult erővel a karácsonyi bevásárlást…

-Úgy lesz - mondta a nő, és kinyújtotta a kezét a szőkeség felé- maga egy nagyon jó ember.

-Áh, semmiség- fogta meg a felé nyújtott kezet a lány - remélem ha az én nagymamám kerül ilyen helyzetbe akad majd valaki, aki egy kis figyelmességben részesíti…

-Én is remélem- Kamilla a kiérkezett csokoládé bögréjének forró testére fonta vékony ujjait.

-Most mennem kell - mondta a lány, és kivillantotta nagyméretű hófehér fogait- vigyázzon magára néni!

Kamilla bólintott, és integetve figyelte, ahogyan a szőkeség kilibben a bisztró ajtaján. Hangosan fújta ki a levegőt, majd levette unokájától kapott kötött sapkáját, és gondosan a térdére fektette azt. Eszébe jutott, hogy elfelejtett boldog karácsonyt kívánni a segítőkész szőke lánynak, egy pillanatra hálátlan vénasszonynak érezte magát, de arra gondolt, hogy szenteste érte is elmond majd egy imát a Mindenhatónak címezve.

xxx

Kamilla körbepillantott a bisztróban. A terem kicsi volt, de világos, és szépen berendezett. Az asztalokat fehér terítő borította, a fotelek pedig egytől egyig vadonatújnak tűntek. Csupán néhány fiatal férfi üldögélt a helység átellenes sarkában, italukat némán kortyolva mosolyogtak egymásra.

Kamilla kigombolta kabátját, és kényelmesen elhelyezkedett. Teste kezdett felmelegedni, tudatában azonban újult erővel bukkantak elő a jéghideg valóság gyötrő gondolatai.

-Mit lehet manapság venni kétezer forintért?- vékony kezével a zsebébe túrt, és kitapogatta a papírpénzeket- szép játékokkal akartam meglepni őket, de lehetetlen. Belenyalt a csokoládéba, de az ital megégette a nyelvét, lerakta maga elé, és összevont szemöldökkel figyelte a bögrét.

-Mit tegyek… mit tehetnék?- emésztette magát gondolatban- az unokáim gyűlölni fognak a silány ajándékokért…

-Elnézést hölgyem- egy rendkívül mély hang szólította meg, Kamilla felnézett, középkorú öltönyös férfi magasodott felé- elnézést hölgyem, csatlakozhatnék önhöz?

-Mit akar tőlem?- kérdezte a nő, a hangja keményebben szólt, mint azt szerette volna.

-Csak egy kis társaságra vágyom- mosolyodott el az öltönyös, majd egy távozásra utaló tétova mozdulatot tett- de úgy látom, hogy nem alkalmas, inkább távozom is…

Kamilla a férfi hátrasimított sötét haját figyelte, majd a frissen borotvált, szinte kisfiús arcára csúszott a tekintete, végül az őt kémlelő hatalmas barna szempárba mélyült. Hosszúnak tűnő másodpercekig néztek néma farkasszemet egymással. Kamilla minden egyéb esetben a korával járó alapvető bizalmatlanságból fakadóan elküldte volna az idegent, messze az alkotójába, de most felemelte bal kezét, és a mellette lévő fotelra mutatott.

-Üljön csak le nyugodtan.

-Köszönöm- a férfi mosolya még szélesebbre nyílt, Kamillán az a halvány gondolat futott át, hogy ismeri őt valahonnan.

-Nem találkoztam én már önnel valahol?- kérdezte a nő, de rögtön meg is bánta a kérdést.

-Emlékeznék önre hölgyem- válaszolta az öltönyös.

-Buta kérdés volt-mondta Kamilla, és zavartan forgatni kezdte a bögréjét.

-Nem hiszek a buta kérdésekben- a férfi basszus hangja megnyugtatóan hatott a nőre.

-Egy csésze kávét legyen szíves- fordult az öltönyös a pincérnőhöz, majd Kamillára emelte barna szemeit- ön hogy éli meg ezt a hatalmas karácsonyi nyüzsgést hölgyem?

-Nem ez ígérkezik a legcsodálatosabb karácsonyomnak…

-Miért nem?- a férfi mosolyogva vette át a kávéját, miközben egy pillanatra sem vette le a tekintet Kamilláról- az időjósok szerint fehér karácsonyunk lesz.

-Fehér, és szegény- mondta a nő keserűen. -Illetlen kérdésnek fog hangzani egy hölggyel kapcsolatban- az öltönyös finom mozdulattal emelte a szájához a fekete italt- de felteszem…- aprót kortyolt a kávéjából, és visszahelyezte a csészéjét az asztalra - vannak önnek unokái?

-Igen- válaszolta Kamilla.

-Gondolom nagyszerű ajándékokkal lepi majd meg őket.

A nő válasz helyett elsírta magát. Képtelen volt uralkodni magán, a könnyek megállíthatatlanul buggyantak elő a szeméből, és folytak végig az arcán. Egész teste remegett, két karját átfonta mellkasán, és megpróbálta összeszedni magát. Mindig erősnek hitte magát, és most mégis kiborult, ráadásul egy vadidegen jelenlétében. Roppant kényelmetlen érzések járták át, megdörzsölte az arcát, és az öltönyös férfira emelte a tekintetét.

-Elnézést.. ez csak.. tudja… -Nekem felesleges magyarázkodnia- mondta a férfi, és Kamilla vállára helyezte a kezét. Az érintésen éppolyan megnyugtatóan hatott a nőre, mint a rendkívül mély hangja.

-Furcsán fog hangzani…- folytatta a férfi néhány perc hallgatás után- és nagyon remélem, hogy nem sértem meg vele…- az öltönyének a zsebéből egy borítékot helyezett az asztalra- de szeretnék ajánlani magának egy apró üzletet.

-Micsoda?- Kamilla meglepetten hüppögött.

-Ezt a pénzt- a férfi résnyire húzta a boríték száját - felajánlom magának egy szívességért cserébe. A nő szinte megbabonázva figyelte a vaskos papírpénzköteget. Egyáltalán nem értette a kialakult szituációt.

-Mint említettem egy kis társaságra vágyom- az öltönyös belekortyolt a kávéba, mosolygó szemeit továbbra sem vette le Kamilláról - ami azt jelenti, hogy igen magányos vagyok…

-Milyen szívességet akar tőlem kérni?- szakította félbe a nő.

-Egyetlen leheletnyi…- folytatta a férfi, miközben a csészéjét a boríték mellé, az asztalra helyezte - egyetlen leheletnyi csókot szeretnék rabolni öntől.

Kamilla szemei kikerekedtek, álmában sem gondolta volna, hogy egy ilyen beszélgetésbe keveredik.

-Miért pont tőlem? Maga egy igen helyes férfi, miért nem keres korban magához illő nőt? Ráadásul pénzt fizetni egy ilyen ráncos vénasszony csókjáért? Elnézést, de maga teljesen megőrült? Vagy valami annál is rosszabb?

Az öltönyös a mosolygó szája elé helyezett mutatóujjával intette csendre Kamillát, hosszan kivárt, amíg ismét megszólalt.

-Én nem vártam el öntől, hogy magyarázkodjon a váratlan könnyei miatt, ön se várja el, hogy megmagyarázzam, miért kérem ezt öntől… - megigazította magán a zakót, és közelebb hajolt a nőhöz- nyugodtan mondhat nemet, és elfelejtjük ezt a beszélgetést, a borítékot, a pénzt, mindent.

Kamilla testén idegesség hullámzott végig, tudatát egymással viaskodó gondolatok feszítették meg. Ismét felvillant a boldogsággal megtöltött kicsi lakásának képe, az unokák kedves arca, a kezükben tartott drága ajándékokkal együtt. Ugyanakkor felbukkant benne halott férjének halvány emléke is, az egyetlen férfié, akihez életében bármi köze is volt.

-Áll az üzlet- suttogta végül, a testét ismét jéghidegnek érezte.

-Remek!- húzta még szélesebbre a mosolyát a férfi, és olyan közel hajolt Kamillához, hogy az arcuk majdnem összeért.

-Istenkém- rebegte a nő, lehunyta a szemét, minden eddiginél erősebben koncentrált az unokáira, és csókra húzta vékony száját.

Végtelennek tűnő másodpercekig maradt így, de semmi nem történt. A csók elmaradt, csupán halk kuncogás hangja ütötte meg a fülét. Kinyitotta a szemét. Az öltönyös visszahúzódott a saját fotelébe, és onnan kémlelte Kamilla kérdő tekintetét.

-Megmagyarázom - mondta a férfi, és a bisztró plafonja felé mutatott – köszöntöm az Őrült Ünnepek Kandi Kamerájában!

Kamilla követte a mozdulatot, és egy apró fekete kamerát fedezett fel, amely pontosan az asztala felé volt szerelve. Tudta, hogy mire használják a kandi kamerákat. Egy ország fog nevetni rajta. Soha többé nem tud majd az unokái szemébe nézni. Eszébe jutott a szőke lány kedvessége. A szőke lány pontosan tudta, hogy mi készül ellene.

Vékony ujjai ökölbe szorultak, torka egy pillanat alatt kiszáradt, a bőre szinte átlátszóvá halványult. Apró szemeit az öltönyösre meresztette.

Az öltönyös mentegetőzve húzta fel a vállait, miközben még mindig szélesen mosolygott. Kamilla tudta, hogy ismeri őt valahonnan. Amikor utoljára látta a férfi kalauz ruhát viselt, de a mosolya ugyanaz maradt.

Álmában ő segítette fel a Nagy Feketére.

-Remélem akad még ülőhely a Nagy Feketén- mondta Kamilla, kezébe fogta a hófehér kötött sapkáját, és hátradőlt a fotelben- szörnyen elfáradtam.

Semmiközepe

Futok. Futok, mint egy őrült. Nem, nem agyonmaszkírozott hoolywood-i gumiszörnyek elől. Még csak nem is csaholó dögök elől, bár az egyik igencsak kiszemelt magának, de szerencsémre túl magas a kerítés. Szó sincs semmilyen őrült gonosztevőről, akitől kiver a szarszeplő és véres szájjal, láncfűrésszel felszerelkezve kívánkozna eltenni télire. Nem a múltam elől futok, pofán is köpném magam, ha ilyen költői gondolatok futkároznának át lusta agyamon. Én kéremszépen rohanok, hogy megpihenhessek. Már alig várom a tökéletesen embertelen műanyag ülések finom ölelését. Erre a gondolatra még jobban szaporázom a lépteimet és a nagyfinálé keretei között épphogy sikerül elérnem az utolsó buszt. Elönt a boldogság és a savanykás izzadtság, mikor tudatosul bennem, hogy ezúttal nincs órákig tartó séta az októberi esőben, nem kell félni az esetleges attrocitásoktól és végre nyugtom lehet. Ülőhely persze nincs, ahhoz túl későn érkeztem. Csalódott vagyok. A futástól alaposan megfájdult a lábam, hiába, el vagyok szokva a mozgástól. Régen bezzeg sportoltam, fociztam, megbecsült kis csapatot hoztunk össze a haverokkal, tönkrevertünk minden balfaszt. Persze aztán jött a pia, a rakenroll, a cigi. Az első kettőt sikerült elfelejtenem hál’ istennek, csak kerestem az utam, ahogy a vének szokták ezt rendkívül okosan megfogalmazni. De ez a rohadt cigi. Tűdőm még most is sípol, köhögőroham jön rám, de krákogni nem merek, a tömött buszon ez halálosan égő egy dolog. Szinte hallom is az öregeket: „Odanézz, kis pöcs, oszt mán fulladozik, bezzeg az én időmben még olyan tökös gyerek voltam, hogy…” Eddíg jutok el a képzelgésben, mire ismét sajogni kezd a lábam. Szörnyen fáj a jobb lábam, hiába az új cipő átka, nincs még bejáratva. Mindennél jobban esne most egy ülőhely. Erre persze esély sincs, a buszon a délutáni műszakos melósok dominálnak, megérdemlik az üldögélést a tikkasztó robot után. Aztán ott vannak még az öregek, mennek vlaahova, nem tudom hova, nem is érdekel, de az öregasszonyok rikácsolásánál, csak egy rosszabb van bennük. A szaguk. Rohadnak. Szépen lassan. Szép lassan megpihennek, de azért még ekkor is, éjjel tizenegykor is sietnek valahová. Basznék rá a helyükben. Szép, nagy ívben. Már szinte matematikai pontossággal rajzolom meg a szar ívét gondolataimban, amikor böffenésszerű röhögésre leszek figyelmes. Hát igen. Az ótvar huligánok a hátsó ülésen. Jobb velük nem szarozni, itt ők a menők, nincs apelláta. Még jobban felmérem a terepet, esély nincs arra, hogy seggem és főleg a jobb lábam megpihen ezen a járaton. Sebaj, bő egy óra és hazaérek.

Fáj. Lábam sebes és vérzik. Érzem. Nem jó. Rohadtul jólesne egy cigi. Mivel futottam a busz előtt egy laza negyed órát, ezért nem volt időm előtte elszívni egyet. És elkezdek kattogni. Nem szar, csak lassan leölöm a sofőrt, aki a harmadikat szívja el az orrom előtt. Hirtelen még jobban zavar mindenki, mint eddig. Élesednek a zajok. Nem látok. Pontosabban nem érzékelek. Érjen már be az a rohadt busz…

Végállomás, leszállás. Cigi. Köszönöm. A vérző lábamról is elfeledkezek egy szűk öt percre. Mélyeket slukkolok, közben szétfuldoklom az agyam, de mégis jólesik. Jutalom a fárasztó buszozás után. Ekkor jövök rá, hogy a mai nap is kurvára fárasztó volt. Ráadásul az a vén buzi is lehozott a papolásával. „A retyón jobb melót végzek, mint te…”. Ez fájt a legjobban, pedíg általában elengedem a fülem mellett ócska szidalmait. Vénségére örökölt egy kis üzemet, aztán ötven évnyi rabság után ő bilincsel meg. Ez szép gondolat, költő is lehetnék. Komolyan el kéne már kezdeni. Aztán röhögök egy nagyot magamban és végre elindulok hazafelé.

Éljen. Alig ázik át a cipőm. Csak épp annyira, hogy még jobban basztassa a lábamat. Most már eléggé fáj, sántikálva lépkedek a sötét utcákon, mint egy leélt buzeráns. Cigiről cigire gyújtok. Nem is számolom, a leszállás óta talán ez ahatodik szál. Tulajdonképpen nem is esik jól. Rohadtul kiszárítja a torkomat, ami szintén fáj, de hát mi az a lábamhoz képest. Jólesne egy forró tea, egészen kezdek átfagyni a szitáló esőben. Hál’ istennek az egyik sarkon betámad három bunkó faszfej, cigit kérnek. Imádom az ilyen szituációkat, hiszen beszari pöcs vagyok. Jelen esetben azonban sikerül nekem is eléggé tuskónak lenni és végül kijelentem, hogy nem dohányzom, pedíg pont előttük dobtam el a hetedik szálat. Olyannyira nagy hazugság ez, hogy egyből el is hiszik, ezek a mai huligánok sem a régiek már. Ettől függetlenül be vagyok szarva, mintha most fogyasztanám az utolsó vacsorát a bitófa árnyékában. Aztán büszkén megveregetem a vállam gondolatban, nem is vagy olyan töketlen, mint azt te gondolod. Sötét van.

Sötét volt. Állítólag sokáig voltam kómában. De mindenre emlékszem, a sötétségig. Aztán a kedves doktor bácsi, aki nem felejti el legalább tízszer megemlíteni, hogy ő volt az, aki megmentette rühes életem, közli velem, hogy elgázolt egy autó. Szabályosan közlekedett, figyelmetlenséget követtem el. Gyorsan összerakom a kirakós darabjait. Annyira be voltam szarva a huligánok ócska zaklatása után, hogy elfelejtettem bizony körülnézni, mielőtt leléptem az útra. A sofőr fékezett, de ennek értelme kimerítette a „szarnak pofon” kategóriáját. Aztán rájöttem, hogy nagyon fáj a lábam. Megkértem a doktor urat, hogy vizsgálja meg legyen szíves, mert biztos vagyok benne, hogy csunya gennyes hólyagok borítják már mostanra. Erre a faszi közölte, hogy „olyan magának már nincs”. Aztán megnézem, beszarok, hát tényleg nincs ott a rühes jobb lábam, pedíg mennyi gólt lőttem vele. Ócska pipaszár lábam, hát te szemét, minek kellett az neked? Hogy fájt az a rohadt láb. Hát most már nincs miért fájnia, ment a proszektúrára taneszköznek. Intelligens pofájú orvoshallgatók verik majd rá a testüket a fülledt gyakorlati órájukon. Adjátok vissza, kurva anyátok! Tanuljatok hentesnek apátok faszán!

Elkeseredtem egy csöppet. Otthon ülök naphosszat, szarni se mehetek egyedül, visszasírom azt a csekély fájdalmat, amit utoljára éreztem a most már nem létező végtagomban, írigyelem a vén szarokat, mert hamarabb indulnak maratonon, mint én. Nem mintha akartam is volna ilyen versenyen indulni, de lefutnék akár Kínába is, ha visszakaphatnám a lábam. Megmaradt a cigi. Jó az. Aztán mondták, hogy rákos leszek, ha naponta három dobozt elpöffentek, szűrésre is elvittek. Negatív, halleluja, de azért kérjük, ne dohányozzon annyit, gondoljon az egészségére. Néha napokat el tudtam szórakozni a fajin kis hycomatomban. Ilyenkor szerelmes verseket írtam a jobb lábamnak. Álmomban megöleltem, hosszan csókolóztam vele, vadul szeretkeztünk. Én és a lábam.

-A múlt csupán a kezdet- súgta az egyik fiú a másik fülébe.

-Már megint miről beszélsz Péter? -emelte fel hangját a fül tulajdonosa.

-Egész nap ez jár a fejemben- válaszolta Péter, még közelebb hajolva a másik fiú arcához- egy reggeli rádióműsorban hallottam.

A villamos zajosan nyüzsgése egyre szorosabban zárta körbe alakjukat, a két fiú néhány lépést araszolva szabadon hagyta az utat a felszállók előtt.

 -Szóval- folytatta Péter- egy forradalmian új fejlesztésről volt szó... kíváncsi vagy rá Feri?

-Nem, de úgyis elmondod- válaszolta Ferenc, és egykedvűen bámult ki az esőáztatta üvegablakokon. A keze egy fiatal lány nedves hajához ért, a hátán hideg borzongás futott végig.

-Ez a szer- Péter halkan köhintett- egy úgymond csodaszer. A mondat után lélegzetnyi szünetet tartott, és tekintetével a másik fiú arcát kémlelte. Ferenc apró szemei unottan néztek vissza rá sötét hajának árnyékából.

-A lényege- Péter gondosan megigazította szemüvegét- a lényege az, hogy ennek használatával az emberek képesek lesznek olyanná formálni a testüket, amilyenre ők szeretnék...

-És utána szabadon szeretkezhetnek majd a marslakókkal- vágott közbe Ferenc, majd elengedett egy gúnyos kacajt.

-Ez komoly- hebegte Péter, arcára feszültség ült ki- csak gondolj bele, micsoda lehetőség ez az emberiségnek…

-Lehetőség mire? Egyébként is, milyen istenverte rádióadókat fogsz te be?- Ferenc hátrasimította a szemébe csúszott hajcsomót, és egy ideges pillantást küldött Péterre.

-Lehetőség arra, hogy aki úgy érzi, az… - Péter összeszedte mondanivalóját- az változtasson magán, érted… összeegyeztesse a külsejét azzal, ami itt belül van- a fiú a fejére, és a mellkasára mutatott, majd folytatta- ha tényleg összehozzák, hát ez lesz évszázad legkomolyabb újítása.

-Az emberek nem gyurmából vannak - jelentette ki Ferenc, és nagyot legyintett a levegőbe- viszont a te koponyád, drága Péterem, a te koponyád valószínűleg attól duzzad belül.

Újabb embertömeg sodorta magával a két fiút, a villamos hangos csikorgás kíséretében folytatta útját.

-Ez komoly- ismételte önmagát Péter.

-Ábrahám- mondta Ferenc, és elmosolyodott.

-Ki az az Ábrahám?- nézett rá Péter, a szemüvege teljesen bepárásodott.

-A csontkovácsom volt- válaszolta Ferenc- erről a baromságról jutott az eszembe, amit az előbb fejtegettél.

-Nem baromság-Péter idegesen szuszogni kezdett.

-Ábrahám nemcsak a tested gyúrta át, hanem a lelkedet is- mondta Ferenc, ügyet sem vetve a másik fiú idegességére- egy időben annyira elmacskásodtak a lábaim, hogy néhány alkalommal a metró elé szédültem- szorosabbra húzta magán bőrdzsekijét, majd folytatta- anyámnak persze eszébe sem jutott, hogy mentális zavaraim adódtak, egyből Ábrahámhoz vitt.

-És mi köze ennek bármihez is?- kérdezte Péter, miközben egy bártáncosnő mozdulatait utánzó idős férfiembert próbált kicselezni.

-Csak annyi- lökött arrébb egy nyugtalan tinédzsert Ferenc- csak annyi, hogy neki is voltak forradalmi újításai- a fiú sóhajtott egyet, és halkabban folytatta- Ábrahám-ot főleg a kecskék érdekelték- kacsintott egyet Péterre, és hozzátette- ha érted mire gondolok, drága Péterem.

-Idióta- jelentette ki Péter sértődötten.

-Balfasz- jelentette ki Ferenc a másik fiú hangját utánozva.

-Rendben- Péter hangja az idegességtől egy oktávnyit kúszott felfelé- ha tényleg így gondolod- egy tétova mozdulatot tett az éppen nyílni készülő ajtó irányába, vékonyra emelt hangja megroppant- ha tényleg így gondolod, akkor én akár most rögtön le is szállhatok, és utazhatsz tovább egyedül!

-Szívességet teszel Péterem- válaszolta Ferenc, majd nyugodt hangon hozzátette - viszlát! -

Jól van, jól!- mondta Péter, az ajtó irányába indult, de a kabátja beleakadt egy rögzítő rúdba, elvesztette az egyensúlyát, és szabályosan kizuhant a villamosból.

-Ez nem volt semmi- nyugtázta Ferenc a jelenetet, és elfordította tekintetét. Unalomtól sötét szemeivel az ablakon egy éppen legördülő esőcsepp útját követte nyomon.

-Gyűlölöm az őszt- gondolta, és még szorosabbra húzta magán bőrdzsekijét.

+ + +

-Annyira lehangoló- Ferenc egy a szakadó esőben görnyedő öregasszonyt figyelt, aki éppen levetett esőkabátjába bugyolálta bele kiskutyáját- és még meg lesz lepve, ha ráhúzzák az utolsó kenetet.

Gondolataiból a villamos erőteljes fékezése billentette ki, egy fiatal lány landolt a vállán, szépségének frissessége csordulásig töltötte a fiú érzékelő csatornáit. Ferenc hátrált néhány lépést, nem szerette a testi kontaktus ilyen mód direkt formáját. Az ajtók kinyíltak, ő pedig hirtelen ötlettől vezérelve leszállt a villamosról.

Az őszi szél esőcseppeket mosott az arcába, meggyorsította lépteit, és egy közelben zöldellő telefonfülkébe vette be magát. Hátrasimította a homlokába tapadt nedves hajtömeget, majd néhány érmét halászott elő farzsebéből, a készülék nyílásába csúsztatta őket, és tárcsázott. Hosszan hallgatta a jellegzetes berregést, miközben fél kézzel cigarettát húzott elő dzsekijéből, a szájába vette, és meggyújtotta. A füst lassan gomolyogva vonta szürkébe a telefonfülke belsejét. -Hallóka- kapcsolódott be egy dörmögő hang a vonal másik végén.

 -Szevasz Dezső, Feri vagyok. Nincs kedved lenézni a Sósvíz-be? – Ferenc szórakozottan dobolt a kagylón, és mélyen beleszívott cigarettájába.

-Áhá, Feri!- Dezső hangja vidáman visszhangzott, majd elhallgatott egy pillanatra- várjunk csak, mennyi az idő? És milyen nap van egyáltalán?

-Péntek délután fél három- válaszolta Ferenc nevetve.

-Húha, akkor eszek valamit, aztán indulok is! Lent találkozunk!- Dezső hangjába izgatottság vegyült. -

Ok, várlak- Ferenc visszahelyezte a kagylót a helyére, cigarettáját elnyomta a készüléken, majd a csikket hanyag mozdulattal a földre ejtette.

Kilépett a fülkéből, és mosolyogva állapította meg, hogy az eső alábbhagyott, és a városra nehezedő sötét fellegek oszlásnak indultak. Egyre jobban érezte magát.

+ + +

"-Ne bántsd! Elég már! - üvöltötte a lány, és a fiú karjába kapaszkodott.

-Miattad történt ez az egész te szajha!- dörögte a fiú, majd megrázkódott, lassan leeresztette a karjait, és térdre ereszkedett.

-Nem! Nem! Nem!- nézett maga elé mereven, tekintete kétségbeesett gyűlöletben úszott. Lenézett a kezére, az előtte heverő férfitestre, majd ismét a kezére. A kezében kés volt. A kés véres volt.

-Disznóvágás - mondta a fiú- kibaszott disznóvágás.

-Peti- suttogta a lány, és az előtte görnyedő fiú vállára csúsztatta a kezét."

+ + +

 -Mit tudsz az atombombáról Ferikém?- kérdezte a fiú asztalához odalépő pincér.

Ferenc a Sósvíz legsötétebb blokkjában üldögélt, a kocsma majdnem üresen tátongott körülötte.

-Hozz egy rumot István, és kímélj meg a szövegedtől- nézett fel rá Ferenc, és cigarettára gyújtott. Péter jutott az eszébe, és a szája mosolyra nyílt.

-Eszméletlenül nagy balfék- nyugtázta gondolatban- viszont az egyetlen csoporttársam, aki információval lát el.

-Ő a kontakt a formális világgal- beleszívott a cigarettájába, és egy mély sóhajtás keretében a helyiségbe töltötte a füstöt.

A rum megérkezett, a fiú magába döntötte, és egy másikat rendelt. Az ital rögtön a fejébe szállt, ismét mosolyogni támadt kedve, és nem is fogta vissza magát, szélesre húzta száját, hátradőlt, és egy újabb cigarettát készített elő.

-Héhó haver!- bömbölte a kocsma ajtaján éppen belépő nagydarab fiú.

-Szevasz Dezső!- nyújtott neki kezet Ferenc, és helyet szorított a kisméretű padon.

-Na, mi a helyzet?- Dezső az asztalra készített cigarettáért nyúlt, a szájába tolta, és meggyújtotta.

-Unalom, az van-válaszolta Ferenc, és idegesen hátrasimította haját.

-Aham. Mit iszunk?- Dezső leült, majd Ferenc pohara felé hajolt, kicsit felemelte, és beleszagolt.

-Ugye tudod, hogy undorító szokásaid vannak Dezső?- nevetett rá Ferenc, és elhúzta az orra elől a poharát.

-Te meg undorító piákat iszol. Rum? Ugyan kérlek! Nem te vagy az Ozzy Osbourne!- Dezső felemelkedett, és a pult felé kiáltott- István! Két vegytiszta abszint rendel!

 + + +

 -Mit szólnál hozzá, ha elnéznénk egy házibuliba haver?- kérdezte Dezső, és átkarolta Ferencet.

Órák teltek el Dezső érkezése óta, és a két fiú jócskán felöntött a garatra.

-Nincs kedvem embereket látni - jelentette ki Ferenc, és belekortyolt az italába. Tudatát zsibbasztó bizonytalanság járta át, egy mély szippantással rövidített cigarettáján, és a kocsma sötét látványába merült.

 -Hé! Én is ember vagyok!- mondta Dezső sértődöttséget tettetve, megveregette Ferenc vállát, és bizalmasra mérsékelte hangját- nők Ferikém, nők… mikor voltál utoljára nővel?

-Hol van fent, és hol van lent?- szakította meg a társalgást az újabb italokkal kiérkező pincér.

-István, te vadbarom!- legyintett Dezső- inkább gondoskodj még egy körről, és hagyd ezt a hülyeséget.

-Feri!- fordult ismét a fiúhoz Dezső- szedd össze magad, mert ez így nem állapot!

-Menjünk- mondta Ferenc, a hangja erővel telt meg- menjünk abba az istenverte buliba!

-Ez a beszéd haver!- Dezső teli torokból nevetett- épp itt az ideje, hogy nőt találj magadnak!

-Igen- Ferencet jó érzéssel töltötte el a gondolat.

-Igen!- ismételte meg határozottabban, az asztalra érkező italért nyúlt, és nagydarab társa felé biccentett- Hey-ho!- engedte ki hangját a füstös térbe.

-Let’s go!- fejezte be a mondatot Dezső, és egyszerre ürítették ki poharukat.

-Az élet talán mégis szép és kellemes- gondolta Ferenc, hátradőlt a padon, és hagyta, hogy az alkohol a magasba repítse módosult tudatát.

 + + +

"-Hozzám jössz?-kérdezte a fiú csendesen.

 Nyár volt, és a kerti nyugágyon hevertek. A meleg szél a hajukat simogatta. A lány a fiúra emelte a tekintetét, szeme egyszerre volt komoly, és huncut;

-Igen!- felelte, és mindketten nevettek.

-Szeretlek Peti!- suttogta a lány halkan, és szorosan átölelte a fiút.

Szép emlékek. De a fiú keze véres, és a kés is véres. Kibaszott disznóvágás volt, igen. A lány pedig meztelen.

-Öltözz fel és takarodj innen- a fiú színtelen hangja a szoba mozdulatlanságába merevedett."

 + + +

 -A zenét meg a maximumra!- ordította Dezső, egy bárgyún mosolygó vörös lány után nyúlt, átkarolta a derekát, és megcsókolta.

Ferenc a szoba végében álldogálva figyelte a jelenetet, alig egy perce érkeztek meg a buli helyszínéül szolgáló családi házba.

-I’m a teenage lobotomy!- eresztette ki ismét mély hangját Dezső, majd beleveszett egy nagyobb társaságba.

-Dezső a party arc- nyugtázta Ferenc, egy szekrényről figyelő viszkis üveg felé indult, de megbotlott, és elterült a padlón.

-Minden rendben?- hajolt felé egy szemüveges szőke lány, kinyújtotta a kezét, és felsegítette a fiút.

-Oh, köszönöm, kedves vagy. Nincs kedved beszélgetni?- nyögte ki a szavakat nagy nehezen Ferenc, majd elhelyezkedett egy közeli kanapén, és cigarettát halászott elő bőrdzsekijéből.

-Helyes vagy- mondta a lány, leült mellé, és rámosolygott.

-Tényleg úgy gondolod?- a fiú bágyadtan figyelte a lányt egy ideig, egy lassú mozdulatsor keretében meggyújtotta a cigarettáját, majd a lehető legkomolyabb hangján kijelentette- részeg vagyok.

-Azt látom- nevetett rá a lány kedvesen.

-Tetszik a nevetésed- mondta Ferenc, hátradőlt a kanapén, és a mennyezet irányába fújta a füstöt.

-Csak óvatosan!- súgta a fülébe Dezső, majd ismét beleveszett a hangos tömegbe.

-Igen-mondta maga elé Ferenc, közelebb húzódott a lányhoz, szorosan átölelte, és megcsókolta.

-Ne itt- bontakozott ki az ölelésből a lány, és óvatosan körbepillantott a szobában- gyere velem.

-Ok- Ferenc hagyta, hogy kézenfogják, és a ház egyik üres szobájába vezessék.

+ + +

 "-Azt mondtad, hogy mindig szeretni fogsz, és mellettem leszel - a fiú elsírta magát.

 A még mindig a kezében szorongatott kés a padlóra esett, arcát vértől nedves tenyerébe temette.

-Nekem végem van. Ennyi.

A lány átölelte a zokogástól remegő fiút, összefonódó árnyékuk szomorúan rajzolódott ki a szoba falán.

Disznóvágás volt. Igen, kibaszott disznóvágás."

 + + +

 -A középszerűség ezzel kilőve, elhantolva, és megfertőzve a legkorszerűbb elmebajokkal – magyarázta egy magas szemüveges fiú a konyhában.

-Hé! Nem te vagy a Feri csoporttársa?- kiáltott fel Dezső, és közelebb furakodott a fiúhoz.

-Dezső! Szevasz!- üdvözölte őt Péter, széles mozdulattal átkarolta a vállát, és az asztal köré gyűlt társasághoz vezette- ülj le közénk, éppen egy új valóság elméletet boncolgatunk!

-Aham- mondta Dezső- nekem ez túl buzisan hangzik.

-Na ne már!- nevetett fel Péter zavartan, és hozzátette – nekem menyasszonyom van.

-Nekem meg fegyvergyáram- vigyorodott el Dezső, és megveregette a fiú sápadt arcát.

-Komolyan!- Péter belehúzott a Dezső által kínált italba, majd körbepillantott a konyhában- valószínűleg átment valamelyik szobába, de mindjárt idehívom- a fiú újabb korty szünetet tartott- lehet, hogy már össze is futottál vele, kedves kis szőke lány.

-Nem rémlik -mondta Dezső, átölelte a fiút, és bizalmasan a fülébe súgta- keressünk még egyet ebből a jófajtából- fejével a kezében tartott üres üveg irányába biccentett- a bemutatás meg majd ráér később is.